Színvonalas esti étkezés felszolgált, vagy svédasztalos módon a Sirály Étteremben szórakoztató programokkal, koncertekkel, táncos estével (élőzene, vagy DJ).
Az étterem kialakítása lehetővé teszi nagy létszámú társaságok (max. 250 fő) egy légtérben történő étkeztetését hagyományos felszolgálással, valamint büféasztalos módon is.
ízletes ételkínálatunkból kiemelnénk a Pilis vadjaiból és a Duna halaiból készült különlegességeket
Természetesen a megadott maximális létszám mellett az összes vendég részére jól láthatóan helyezkedik el a színpad, ahol a különböző műsorok lebonyolíthatóak, valamint táncparkett is biztosított.
Kívánság szerint bármilyen műsornak színpadot biztosítunk.
Varietéprogramként az alábbiakat ajánljuk: A Primavera táncegyüttes bemutatója "Világ körül" címmel, különböző országok jellmező táncai különböző kosztümökben (bécsi waltzer, magyar "Monti"-csárdás, amerikai sztepptánc, török fátyolostánc, spanyol flamenco, francia kán-kán)
Hastáncbemutató négy hastáncos hölgy előadásában a közönség bevonásával
Nemzetközi színvonalú bűvész-show
Az este folytatásához ajánljuk a következő lehetőségeket: Élő tánczenét biztosító zenekar, repertoárjuk a 60-as évek zenéitől a mai slágerekig terjed
Kívánság szerinti zenét játszó DJ
Karaoke-show
Kapcsolódó galéria
Előző
Ugrás a galériákhoz
Következő
Ajánlat kérése
Köszönettel vettük ajánlatkérését! Munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot.